Nono hol a sztár Lulu? 2
3 posters
12 / 15 oldal
12 / 15 oldal • 1 ... 7 ... 11, 12, 13, 14, 15
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
A 100 százalékos gyilok létezése valóban nem tűnik valószínűnek. És az is lehet, hogy valóban kissé nárcisztikusan aggódom Fenyő miatt. Sőt simán előfordulhat, hogy egoista köcsög vagyok. A fent vázolt forgatókönyvek meg valóban barokkos túlzások.
De ettől még továbbra is kérdés, hogy egy ilyen hosszúnak ígérkező játékban jó döntés-e egy egyszer használatos fegyvert hamar elhasználni. Számomra már most úgy tűnik, ez az idegek játéka lesz, sőt már az. Én is napról napra türelmetlenebb vagyok amiért egy fia hajót se tudtunk még elsülyeszteni. Azt is alig birom megállni, hogy ne pofázzak jóval többet a fórumon, mert nem jó az, hogy ha túlságosan magamra vonom a figyelmet. Másrészt meg ott van a korábbi játékok tapasztalata. Az SW játékban én elbénáztam a szavazatbuherámat rögtön az elején, miközben La-ma, La-ho vagy ahogy hívják a Ritti labirintusos játékában a legjobb ütembe iktatta ki Netuddkit (bocs Netuddki, de akkor más csapatokban játszottunk ). Pedig az a játék is elképesztő hosszúra nyúlt és annyira nem bírtam idegekkel, hogy két nappal a győzelem előtt fel akartam adni. Ez a játék még annál is hosszabbnak ígérkezik, amit jól mutat, hogy még szegény RT is alig bírja ezt idegekkel.
Ezért vannak kétségeim, hogy jó az ha már most Drakelünk. De ha nagyon szeretnéd felőlem ellőhetjük, végül is ez csak egy játék. Ha Netuddki is benne van, akkor én is. Csak a jegyzőkönyv kedvéért gondoltam, hogy ezeket még elmondom.

kozben lehet megfejtettem a galambpostat.
NETUDDKI!
18:22-kor irok egy hsz-t!
aki elottem kozelebb ir hsz a 18:20hoz arra kuld a solymod!
RT lehet idosemaja annyiban elter, hoyg eddig 1ora valtas volt, most 10 perc
0.napon nem volt,
18:54-doki
2.nap nem volt
18:44 maczee
18:33 stach
0. es 2.nap ritti valamilyen szinten riportba volt (solyom-aztan velem harcolt 2.nap)
Kivancsian varom:D

stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
NETUDDKI
Tehat a celpontod legyen Ma6ma, probaljuk mar ki ezt a semat.
Ha nem o nem en, akkor az utanam iro kapja...
Pac
Ok ott van fenyo, 100% gyilokja lehet? Lehet...
Akkor ma megint azon agyalunk, hogy kit tamadjunk, de lenyegebe mind1 is, mert a teleport ma Fenyoe lesz, max ot kuldod be valahova szarazfold-kikoto helyere.
Fenyo kicsoda?
Vagy milyen nemzetiseg?
En nem tudom, ti megtalaltatok?
Mondjuk lenyegtelen, mert nem kell tudni, be kell kuldeni T1-re, ott van szarazfold es kalozkikoto.
Elmegy megint 1 nap, olyanra hasznaljuk a fegyonkat, aki 100%-on all.
Van 3 nagyon serult, abbol 2 barmikor bemehet hajokaval gyogyulni...
Igy tenyleg sose lesz vege.

Jó akkor mára hanyagolom Fenyőt és bízom a jó szerencsémben. Akkor viszont mit szólnál Wolverinhez? Te magad mondtad, hogy tomigerának nem lesz elég egy nap a kikötőbe jutni. Én még abban is bízom, hogy hátha ugyanabba az irányba indulnak meg Maczeeval és még tovább boldogítják egymást. Ha gondolod, helyezz zátonyt tomigera útjába. Esetleg támadhatjuk is, bár Andrew-t vagy Maczeet sem ártana közelebb segíteni a kieséshez. Jut eszembe, ha Maczee szegény a spanyol kikötőre rossz irányból közelít, akkor bizony ott várja a zátony.
A hozzászólást 13. Pác Tivald ex OS összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 06, 2017 7:36 pm-kor.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Amit fixen latunk 1ora 25percunk van meg tomigerat kiszavazni, 25%-ot megkapja
Teleport ma biztos szarazfold+ kikoto kombinacio lesz, szemelye meg kerdeses (wolwerine, tomigera, maczee, fenyo)
Zatonyom T6 vagy S6 lesz
Drake meg nincs kozos megegyezes
Solyom: mar fixen ma6ma lesz elottem utanam is o irt.
Tamadasok: 3 nev, nincs megbeszelve.
Ki merre lep: nincs meg megbeszelve.
Teleport ma biztos szarazfold+ kikoto kombinacio lesz, szemelye meg kerdeses (wolwerine, tomigera, maczee, fenyo)
Zatonyom T6 vagy S6 lesz
Drake meg nincs kozos megegyezes
Solyom: mar fixen ma6ma lesz elottem utanam is o irt.
Tamadasok: 3 nev, nincs megbeszelve.
Ki merre lep: nincs meg megbeszelve.
stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Én a lépésemet már elküldtem épp azért, hogy ha Fenyő megtalál ne támadó bónusszal tegye. A3.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
tomigeranak elvileg 8lepes kell a kikotoig, nah mar most tuti nem tud ennyit lepni, fixen tengeren marad.
Wolwerine, fenyo, maczee marad.
Maczee ha spanyol kikotobe akar eljutni r14-s15 lepessel tenne meg, ha s15 szarazfold, akkor zatonyba botlana lejjebb kerulovel. Adjunk szerintem erre egy eselyt, de ha nem jon be a terv, akkor 25% gyogyulasa lesz
Wolwerine-fenyo marad.
En vevo vagyok fenyore is, de wolw is szerintem kozel van kikotohoz
Akarmelyikre is megyunk T1-re kell kuldeni, messze legyen mind2 a sajat kikotojeteol.
Wolwerine, fenyo, maczee marad.
Maczee ha spanyol kikotobe akar eljutni r14-s15 lepessel tenne meg, ha s15 szarazfold, akkor zatonyba botlana lejjebb kerulovel. Adjunk szerintem erre egy eselyt, de ha nem jon be a terv, akkor 25% gyogyulasa lesz
Wolwerine-fenyo marad.
En vevo vagyok fenyore is, de wolw is szerintem kozel van kikotohoz
Akarmelyikre is megyunk T1-re kell kuldeni, messze legyen mind2 a sajat kikotojeteol.
stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Nekem E10 lesz a vegcel.
Nem mehetek a kozeletekbe, rolam meg tenyleg nem tudjak mi vagyok.
Viszont arra se mehetek amerre mar tudom mi van, kell azert a fix terkep nekunk is.
E10 viszont veszelyes pozicio, pont kikoto-kikoto koztes terulet fele-fele aranyba:/

Lepesek
C13-rol indulva: D12-E11-E10
Zatony: S6
Tamadas : tomigera
ezt kuldtem vegul. Ha csataznom kell akkor nalam legyen az elony:D hatha gyorsabb vagyok:P

Te tudod. De még egy 25 százalékos sérülés és muszáj lesz kikötőbe teleportálni téged. Legfeljebb a keletibe, ha ott tisztább a levegő. Viszont ha arra mész, akkor Wolverine11 teleportál, mert így kb. pont az ő útjába lépsz. Nekem 13 pontos sebzést adott, de valszeg csak azért, mert én küldtem előbb lépést aznap. Jut eszmbe, hol is van a másik spanyol kikötő? Mert már csak az hiányzik a térképemről. Inkább a T4-re tenném, hogy ne a kalóz kikötő adja neki a másikat, ez ellen csak az szól, hogy nem lenne jó kétszer pont ugyanoda teleportálni, hadd maradjon meg a random illúziója amíg lehet.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Arra gondoltam, hogy támadom Maczeet.
Tehát akkor támadás: Maczee.
Teleport: Wolwerine11. Mondjuk megvárnám a küldéssel Netuddkit, hátha befut.
Szavazni szerintem Faterre fogok ma is. Jó eséllyel nélkülem is meglesz neki a többsége. Tomigerára azért nem szavaznék, mert Ritti valamennyire hollandnak hisz, aki most épp szövetségesük és azt hiszem nem is szavaztam még franciára.

Más nincs, mint az ellenséggel közösen térképészkedni - jórészt összevadászható a riportokból, sok nóvum nem lesz benne
R1-S3 átlójú téglalap tenger
O3-R5 átlújú téglalap tenger
T2 kalózkikötő
J7 angol kikötő
T1 és T3 szárazföld
Nah ezert csinalom a sajat kis terkepecskemet:D
Ma6ma 444.hsz-e amugy, csak meg kellett keressem, hogy lassatok ti is.
R1-S3 átlójú téglalap tenger
O3-R5 átlújú téglalap tenger
T2 kalózkikötő
J7 angol kikötő
T1 és T3 szárazföld
Nah ezert csinalom a sajat kis terkepecskemet:D
Ma6ma 444.hsz-e amugy, csak meg kellett keressem, hogy lassatok ti is.
stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Az az igazság rendesen le vagyok maradva a térkép frissítéssel. Vagy másfél nappal legalább. A Netuddki elgépelt lépés sorát is kiszúrtad, ezért is kérdeztem, mert bíztam benne, hogy figyelsz.
És igen jól teszed, hogy saját térképet készítesz, mert sem én sem Netuddki nem up to date. Az este, ha nem megyek meccsre, akkor elvégeztem volna ezeket a simításokat. Amikor hazaértem, meg túlságosan lefáradtam agyilag a térképészkedéshez. Neked mégiscsak a szakmádba vág, mink meg legfeljebb lelkes amatőrök vagyunk. Pedig nem bántam volna, ha példának okáért annó decibel a filozófia szakon hermeneutika helyett térképészetet tanítanak.

ajj most jut eszembe, francia holland szovi van, tehat tomigera gyogyulni fog :/
Ezt mondtam, addig huzzuk halasztjuk, elvesztjuk a fonalat.
Szerintem mindharmunknak mashogy nez ki a terkepe + sok sok apro semat sem veszunk szamitasba.
Sose fogunk igy nyerni:D
Ezt mondtam, addig huzzuk halasztjuk, elvesztjuk a fonalat.
Szerintem mindharmunknak mashogy nez ki a terkepe + sok sok apro semat sem veszunk szamitasba.
Sose fogunk igy nyerni:D
stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Vagyok, olvasok bőszen.
Netuddki- Admin
- Hozzászólások száma : 92
Csatlakozás ideje : 2017. Mar. 01.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Tomigerát hagyjuk akkor, bár a hollandoknál kevesebbet fog gyógyulni. Ígérem visszatérünk még rá. Szóval akkor
Wolverine 11 T1 és Maczee támadás a részemről. Netuddki, ha észrevételed van, akkor szólj mert azonban küldenünk kell a napi kalózkodásunkat.
Wolverine 11 T1 és Maczee támadás a részemről. Netuddki, ha észrevételed van, akkor szólj mert azonban küldenünk kell a napi kalózkodásunkat.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Fater 4
Tomigera 5
Igy all egyenlore a szavazas
netuddki 1
andrew76 1
ma6ma 1
KNDK 1
katti 1
Tomigera 5
Igy all egyenlore a szavazas
netuddki 1
andrew76 1
ma6ma 1
KNDK 1
katti 1
stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Lépéseim: C6-ról: B5-C4-D3-E2-F2
Sólyom: ma6ma
Támadás: Fater
Sólyom: ma6ma
Támadás: Fater
Netuddki- Admin
- Hozzászólások száma : 92
Csatlakozás ideje : 2017. Mar. 01.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
A dupla szavazatommal ki tudom hozni Fatert és tomigerát kockára
Netuddki- Admin
- Hozzászólások száma : 92
Csatlakozás ideje : 2017. Mar. 01.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
utkozni fogsz fenyo-vel.
Ez szinte biztos, ha nem akar kikotobe menni, akkor C4 fele megy majd.
Ez szinte biztos, ha nem akar kikotobe menni, akkor C4 fele megy majd.
stach666- Admin
- Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás ideje : 2017. Feb. 28.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
De inkább maradjunk a Stach által felvázolt forgatókönyvnél, nyerhetné a mai napot tomigera
Netuddki- Admin
- Hozzászólások száma : 92
Csatlakozás ideje : 2017. Mar. 01.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Nem baj, egy kis harc nem árt, meg közel van mindkét kikötő
Edit: már elküldtem RT-nek.
Edit: már elküldtem RT-nek.
Netuddki- Admin
- Hozzászólások száma : 92
Csatlakozás ideje : 2017. Mar. 01.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Én is elküldtem RT-nek a mai levéladagot. Ez állt benne:
Napi kalózkodásaim, első évad, sokadik epizód.
Támadás: Maczee7.
Teleport: Wolwerine11 - a T1-re
A lépést az A3-ra elküldtem korábban, nehogy Fenyő megelőzzön.
Napi kalózkodásaim, első évad, sokadik epizód.
Támadás: Maczee7.
Teleport: Wolwerine11 - a T1-re
A lépést az A3-ra elküldtem korábban, nehogy Fenyő megelőzzön.
Re: Nono hol a sztár Lulu? 2
Fenyővel én fogok csatázni, meggyengítem picit, aztán neked már sima ügy lesz
Netuddki- Admin
- Hozzászólások száma : 92
Csatlakozás ideje : 2017. Mar. 01.
12 / 15 oldal • 1 ... 7 ... 11, 12, 13, 14, 15
12 / 15 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|